Örök kedvenc marad

Amikor én belekezdtem a sportolásba már nem számítottam fiatalnak, tekintve, hogy nagyon sokan úgy gondolják, hogy aki harminc éves, annak már a fiatalsága oda veszett, és nem hogy új dolgokat ne próbáljon ki, de sportolást még véletlen se kezdjen, csak ha gyerek korában bármilyen rendszeres testmozgást végzett, legalábbis ez kifejezetten igaz a verseny szint igényre. Persze én mindig is imádtam a szabályok ellen menni, hiszen mindig az ugrik a fejembe ha ilyet hallok, hogy miért is kellene annak igaznak lennie, amit ezek az emberek gondolnak? Ha én versenyszerűen szeretnék sportolni, miért ne sikerülhetne?

És bizony neki is kezdtem azzal a lendülettel. Persze fokozatosan és okosan, nem pedig őrült módjára, de nekiálltam először csak futni. Kevés kilométereket, lassan, kocogva. Aztán már edzésterveket nézegettem és rendszeresen futottam nagyobb távokat is. Aztán elkezdtem a terep futáson agyalni, és végül kikötöttem a spartan race világában, ami kifejezetten meg is tetszett. Ehhez persze akkor már megvolt a kellő állóképességem és minden ami kellett.

Még amire szükségem volt a profi felkészüléshez, az nem volt más, mint egy apple watch, amit meg is vettem, ráadásul egy gyönyörű szövet szíjjal, amit nem tudtam ott hagyni, így gyorsan kellett találnom egy szilikon szíjat is, amivel edzeni és versenyezni tudtam. Az egyi kedves barátom ajánlott egy oldalt, ahol apple watch szíjak tömkelege várja az érdeklődőket, és bizony örök kedvencem is lett az oldal. Már a negyedik szíjat rendelem onnan, és nem azért mert tönkre ment volna, hanem mert annyira különleges és gyönyörű. Mindenkinek csak ajánlani tudom az oldalt, ahogyan azt is, hogy bármikor kezdjen bele az álma megvalósításába. Ne az alapján döntsön bármiről is, hogy mit gondolnak mások.